A rendezvények olyan érzékenyek, mint az élőlények. Sok kicsi egységből áll össze egy tökéletes egésszé. Ennek fontos része az idő tényező is. Na de mit lehet ezen garantálni?
Számunkra kiemelkedően fontos a vendéglátás élménye, hisszük, ez egy szolgáltatás, egy szolgálat. Ha a program abba a szakaszba ér később vagy korábban, hogy az emberek éhesek és van idejük enni, akkor enniük kell, ez a mi feladatunk és meg is valósítjuk bármi áron.
Volt olyan rendezvényünk, ahol 200 főnek készítettünk ebédet. Az ebéd egy konferencia lezárásaként került feltálalásra, a megbeszéltek szerint 12.30-kor. A tudomány viszont közbeszólt, és az egész rendezvény sokkal korábban ért véget a tervezettnél. A szervezők ijedten rohantak be a terembe. Most mi lesz? Csodálkozással vegyes megnyugvással tapasztalták, hogy minden el van rendezve, az ételek és a felszolgálók már mind készen állnak.
Alap filozófiánk, hogy korábban készen kell lennünk, mert bármi történhet, és általában meg is történik. Tehát nem probléma, ha korábban kell kezdenünk.
Volt olyan rendezvényünk is, ahol déli 12 órára beszéltük meg az ebédet, de végül csak két órás csúszással tudtak nekilátni a vendégeink a fogásoknak. Ez sem okoz problémát a Tókert Catering csapata számára. Az ebédek és vacsorák menüsorainak összeállításakor nagy gondot fordítunk arra, hogy mindenki számára kielégítő, könnyen szállítható és sokáig melegen vagy frissen tartható ételeket készítsünk. Az ételek mindig a rendezvény napján készülnek, és a melegen tartásnak köszönhetően frissek, még ha nagy csúszással is kezdődik a rendezvény. Tehát az sem probléma ha később kezdünk.